Ismét egy rettenetesen félreértett fogalommal állunk szemben. Egy olyannyira félreértett fogalommal, hogy apró zabszemként ingerel arra, hogy írjak róla, mert e félreértelmezés sok-sok csapdát és korlátot állít fel a hitre építő egyének számára.
A szentpáli definíció kiterjesztettebb megfogalmazásában a hit az érzékeink, valamint az intellektusunk által nem érzékelhető, vagy lekódolható dolgok létezésének, illetve megtörténésének remélése. Tehát olyan dolgok, amelyek logikailag nem kikövetkeztethetőek, és érzékeink által nem megtapasztalhatóak. Ennek a felfoghatatlanságnak három oka lehet: 1) az adott dolog nem létezik, 2) az adott dolog létezhet a jövőben, ám erre az elérhető ismereteinkből következtetni megcáfolhatatlanul nem lehetséges, vagy 3) az adott dolog irracionális, tehát természeténél fogva kívül áll a racionális vizsgálhatóságon, így sosem válik léte bizonyíthatóvá, sem természete teljes bizonyossággal meghatározhatóvá. Ebből kitűnik, hogy a hit nem egyenlő sem a tudással, sem a meggyőződéssel, nem lehetnek - a hit tárgyának vonatkozásában - racionális okai és bizonyítékai sem hitének tárgyát illetően. A hit egyetlen mozgatója így tehát pusztán egy döntés a hit tárgya iránti hűség mellett, semmi több.
Ha ezt megértjük, szükségszerű, hogy alázatból fakadó kételkedéssel viseltessünk a hitünkre épített világképünkkel szemben, amely az általunk megtapasztalt világ eme hitrendszerünk perspektívájából való értelmezésén alapszik. Sőt, ráébredünk arra is, hogy világról alkotott képünk több, mint 90%-a tapasztalatainkból leszűrt következtetések halmaza inkább, mintsem tudás (a lét abszolút törvényeinek pontos ismerete). Tehát valójában helytelen az a kijelentés például, hogy "ha felnyomom a lámpakapcsolót, akkor a lámpa kigyullad", mert e következtetés igazságában, csak az eddigi tapasztalataink során hiszünk, de valójában nem vagyunk olyan tudás birtokában, hogy ezt tényként kijelenthessük, mivel nem biztos, hogy ezen alkalom során nem tapasztalunk valami egészen mást, ami cáfolja az állításunkat. A helyes kijelentés így tehát egy modális kijelentés lehetne, mint például: "ha felnyomom a lámpakapcsolót, akkor elvileg kigyullad a lámpa", vagy "azt hiszem, ki fog gyulladni a lámpa", mert ez megtartja a tévedés lehetőségét, és egyértelműen kifejezi, hogy az állítás csupán "néhány" ember szubjektív tapasztalatán alapul, nem pedig egy abszolút törvényszerűség ismeretén.
Nem agnoszticizmus ez. Az agnosztikus felfogásmód ugyanis jóformán elutasítja a hitet. Márpedig ha azt megtagadjuk magunktól, akkor egy igen konzervatív és korlátolt gondolkodásmód rabjaivá válunk. Arról van tehát szó, hogy fenn kell tartanunk magunkban egy olyan gondolkodási elvet, amely megóv bennünket a reálisnak az irreálissal való elegyítésétől.
Sokan tán kukacoskodásnak tarthatják ezt a gondolatmenetet, de valójában nem az. El kell fogadnunk, hogy a hit csupán hit, és nem szabad megengednünk pszichénknek, hogy megmérgezze azt a 'szubjektív világképünket az objektív realitással önkényesen azonosító' tulajdonsága által. Sok felesleges tehertől szabadulhatunk meg ennek felismerésében, és megnyílik az út a valós alázat, őszinteség és ezáltal a szabadság felé.
*(Az Isten létezése irracionális probléma)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése