Tegyük fel, hogy ismerünk egy végtelenül bölcs embert, aki oly bölcs, hogy teljes bensőnk működését és a világ ránk vonatkozó (a bensőnk működését) befolyásoló/meghatározó tényezőit (determinánsait) tökéletes pontossággal képes feltérképezni, s ezáltal a ránk vonatkozó eljövendő eseményeket, s a mi benső folyamatainkat mindig tévedhetetlenül megjósolni. Mindeddig egyetlenegyszer sem tévedett senki esetében sem.
Egy nap elmegyünk hozzá, hogy próbára tegyük őt. Ő pedig megjósolja hát, hogy egy eljövendő helyzetben mit fogunk tenni, de sem ezt a helyzetet, sem pedig a jóslatát nem árulja el nekünk, hanem a következőt teszi: odavezet minket egy kúthoz, s megkér bennünket, hogy vegyünk elő 100 dollárt. Megtesszük. Eztán azt mondja, választhatunk: beledobhatjuk a pénzt a kútba, de meg is tarthatjuk, ő megjósolta, mit fogunk tenni, de döntésünk tudatos befolyásolása okán azt meg nem oszthatja velünk. De hozzáteszi, hogy amennyiben a jóslat úgy szólt, hogy a pénzt a kútba dobjuk, ő elutalt már 1000 dollárt a bankszámlánkra. Azonban, ha azt jósolta, hogy nem dobjuk be a pénzt, akkor természetesen nem utalt semmit. Döntenünk kell hát.
A paradoxon két, egymásnak ellentmondó állításban rejlik. Egyrészről ugyanis, a bölcs bölcs, tehát mindig igaza kell, hogy legyen. Ha bedobjuk tehát a pénzt, nyilván azt jósolta, így az 1000 dollár a bankszámlánkon van. Másrészről pedig nincs értelme bedobnunk a pénzt, mivel jelenlegi cselekedeteink nem hatnak ki a múltbéli eseményekre, jelen helyzetben tehát arra, hogy a bölcs utalt-e el pénz a számlákra, vagy sem. De ugyanakkor van egy probléma: a bölcs azzal, hogy a pénz elutalásáról említést tett nekünk, egy új determinánst rendelt hozzá a döntési folyamatunkhoz, amivel nem tudhatjuk, hogy kalkulált-e, vagy sem, mikor a jóslatát megtette.
Hasonló ezen elv ahhoz a "bölcs" felismeréshez miszerint: "ha az van megírva a csillagokban, hogy sikeresek, boldogok és gazdagok leszünk, akkor mindenképp azok leszünk, bármit tegyünk is. Üljünk hát le és várjunk..."
Hogy áll tehát a dolog a szabad akarat dolgában? (Igen fontos kérdés, ugyanis a válasz megismerése alapjaiban határozza meg az emberi erkölcsi rendet, a morált, s úgy kb. mindent, amire az ember külső és belső világ épül.)
Kelet vallásosai: Ugyan
tehetjük azt, amit akarunk, de nem akarhatjuk azt, amit akarunk.
Szókratész: Minden
rossz a jó nem ismeretéből származik. Mert az élet élni akar, s a jó életet ad.
Miért is törekedne hát a rosszra az, aki ismeri a jót?!
Arisztotelész: Szép dolog, Szókratész, ha az ember tud; ám az erény
esetében mégsem az a legbecsesebb, ha tudjuk, mi az erény, hanem az, ha
megismerjük, milyen forrásból enyhíti szomját – egyszóval tudni szeretnénk,
miből táplálkozik. Hiszen nem elég tudnunk, miben áll a bátorság, hanem bátrak
akarunk lenni; és nem elég tudnunk, mi az igazságosság, hanem igazságosak
akarunk lenni. S meg kell találnunk, mi révén lehetünk azok.
Szókratész: (Lényegében ezt mondtam...)
Buddha: … [csend]
Spinóza: Mind az
akarat, mind a cselekvés szabadsága illúzió. Illúzió, mivel nem ismerjük azokat
az okokat, amelyek akaratunkat és cselekvéseinket meghatározzák.
Freud: Persze,
hogy nem ismerjük, hiszen jórészt tudat alatt vannak!
Schopenhauer: …bizony
determináltak vagyunk a természet törvényeinek. Így felesleges bármilyen etikai
rendszer felállítása, vagy erkölcsi felelősség meghatározása. A jó pusztán
abból ered, hogy a másik szenvedésében önmagamat látom. Valójában tehát önmagam
iránt érzek részvétet.
Einstein: Jórészt
egyetértek hármójukkal. Mert az akarat és ezért a cselekedet is az okság által
meghatározott. Akárcsak egy hatalmas és bonyolult egyenlet, melynek a végén
csak egy megoldása lehet.
Aquinói Szent Tamás: Viszont
a Teremtő, Aki természeténél fogva felette áll az okságnak, képes hozzárendelni
új tényezőket ahhoz a bizonyos egyenlethez, hogy az eredmény más legyen. Csak
kérnünk kell!
Szent Pál: Hiszen
ki tiltja meg, hogy akarjunk repülni? Hiszen tudjuk, hogy van repülés; csak meg
tudjuk-e tenni? Ha tehát ismerjük a jót, képesek vagyunk akarni is azt. Na de,
megvan-e rá a szellemi alapunk, hogy meg is cselekedjük? Felelősségünk egyedül afelett
van, hogy akaratunk mire irányul.
Káin: Hogy mi?
Hogy is lehetne felelőssége bármi felett egy kreatúrának?! Nemde Isten
teremtett minket indulatokra, szenvedélyekre, rosszra hajlamosnak, melyek rabságban
tartanak minket?! S még felelősségre is von tehát bennünket, ha teremtésének
megfelelően működünk?!
Isten: Ember! Körül vesz téged a bűnök tengere, de te akarj uralkodni
rajta! Mert a lehetőséged adott. A többi az Én kegyelmem.
„Szabadon
bűn és erény közt
Választhatni mily
nagy eszme
S tudni mégis, hogy
fölöttünk
Pajzsul áll Isten
kegyelme.”
(Madách Imre: Az ember tragédiája)
Folyt. köv.
