... de vajon tényleg megközelíthető-e?
Amikor Jézust "jó mester"-nek szólítják, ő azt reagálja erre:
- miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.
Máshol pedig az Újszövetség hangsúlyozza, hogy az Isten nem személyválogató.
Hasonlóképpen vélekedett Szókratész és az egész ókori görög társadalom.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges, hogy segítségül hívjuk a matematikát.
A képen a törtfüggvényt láthatjuk, az 1/x függvényt.
Ha x=1, akkor az y-tengelyen a görbe az 1-gyes értéket veszi fel, minthogy 1/1 az 1.
Ha x=2 akkor y=0,5, minthogy 1/2 = 0,5. Ha x=3, akkor y=0,3333..., minthogy 1/3 az 0,3333...
Tehát azt láthatjuk, hogy mennél nagyobb számot helyettesítünk be x helyére, a függvény görbe az y-tengely mentén annál kisebb értéket vesz fel.
Az x lehet 2 milliárd, lehet akár ötszázmillió-ezertrillió, egyre közelebb kerül a nullához, de azt soha el nem éri.
Ha x=1, akkor az y-tengelyen a görbe az 1-gyes értéket veszi fel, minthogy 1/1 az 1.
Ha x=2 akkor y=0,5, minthogy 1/2 = 0,5. Ha x=3, akkor y=0,3333..., minthogy 1/3 az 0,3333...
Tehát azt láthatjuk, hogy mennél nagyobb számot helyettesítünk be x helyére, a függvény görbe az y-tengely mentén annál kisebb értéket vesz fel.
Az x lehet 2 milliárd, lehet akár ötszázmillió-ezertrillió, egyre közelebb kerül a nullához, de azt soha el nem éri.
Másként: milyen számot helyettesítsek be x helyére, hogy az osztás eredménye nulla legyen? Erre a válasz az, hogy nincs ilyen szám. Azonban ha x az a bizonyos fektetett nyolcas, azaz az egyet végtelennel osztjuk, akkor az eredmény nulla lesz. (Azonban a végtelen az nem egy szám!)
Ez azt jelenti, hogy a függvény a nullánál eltűnik a végtelenben, szingularitás jön létre.
Ez azt jelenti, hogy a függvény a nullánál eltűnik a végtelenben, szingularitás jön létre.
Azok a bölcsek és tanítók, akik túlélték az idők és a logika mérlegét (legyen szó Szókratészról, Gauthama Sziddhártáról, Konfúciuszról, Jézusról, vagy Szent Ágostonról, Cusanus bíborosról), mind-mind úgy tartották, hogy hasonlóképpen van ez a tökéletességgel.
A tökéletesség, a nagybetűs "Jó", az erények teljességével való bírás megközelíthető, de el nem érhető.
A tökéletesség, a nagybetűs "Jó", az erények teljességével való bírás megközelíthető, de el nem érhető.
Senki sem lehet őszinte, csak őszinteségre törekvő, illetve tegnapi önmagához képest őszintébb, vagy kevésbé őszintébb (attól függően, hogy mennyire konvergens az "ő függvénygörbéje"). Senki sem lehet bölcs, csak bölcsességre törekvő, illetve bölcsebb vagy kevésbé bölcsebb múltbéli önmagához képest.
Ezért köszöntik úgy a szentangyalok is a pásztorokat Krisztus születésekor, hogy "...és a Földön békesség a jóakaratú embereknek". Mert mély és valós értelemben jóember nem létezhet, csak többé vagy kevésbé jobb, illetve csak jóra törekvő, azaz jóakaratú ember.
Ezért köszöntik úgy a szentangyalok is a pásztorokat Krisztus születésekor, hogy "...és a Földön békesség a jóakaratú embereknek". Mert mély és valós értelemben jóember nem létezhet, csak többé vagy kevésbé jobb, illetve csak jóra törekvő, azaz jóakaratú ember.
A tökéletesség a szingularitáson túl van. Értse, aki érti...
De vajon ez a közeledés valódi, vagy csupán illúzió?
Az ókori görögöket - miután rátaláltak arra, amit a törtfüggvény mutatott - igencsak felizgatta a végtelen és a nulla fogalma.
Megértették azt is, hogy geometriailag, ha felrajzolok egy szakaszt, azt elfelezhetem két szakaszra. Ám ezt a két szakaszt is elfelezhetem még kisebb szakaszokra. Majd ezen negyedrészeket is elfelezhetem még kisebb szakaszokra, és így tovább egészen a végtelenig.
Ez azt jelenti, hogy egy láthatóan véges szakasz is végtelen számú pontból áll. Igaz ez minden szakaszra. Teljesen mindegy, hogy az egyik szakasz hossza háromszorosa a másikénak, a szakaszokat alkotó pontok száma "ugyanannyi", azaz végtelen.
Ezen a felismerésen alapulnak például Zénón híres paradoxonjai is, miszerint így egy eldobott kőnek, ami A-pontból B-pontba tart, végtelen számú ponton kell áthaladnia, azaz elméletileg sosem érkezik meg B-pontba, csak konvergál felé. Ellenben a valóságban azt látjuk, hogy megérkezik. De ez a része már máshova vezet...
Megértették azt is, hogy geometriailag, ha felrajzolok egy szakaszt, azt elfelezhetem két szakaszra. Ám ezt a két szakaszt is elfelezhetem még kisebb szakaszokra. Majd ezen negyedrészeket is elfelezhetem még kisebb szakaszokra, és így tovább egészen a végtelenig.
Ez azt jelenti, hogy egy láthatóan véges szakasz is végtelen számú pontból áll. Igaz ez minden szakaszra. Teljesen mindegy, hogy az egyik szakasz hossza háromszorosa a másikénak, a szakaszokat alkotó pontok száma "ugyanannyi", azaz végtelen.
Ezen a felismerésen alapulnak például Zénón híres paradoxonjai is, miszerint így egy eldobott kőnek, ami A-pontból B-pontba tart, végtelen számú ponton kell áthaladnia, azaz elméletileg sosem érkezik meg B-pontba, csak konvergál felé. Ellenben a valóságban azt látjuk, hogy megérkezik. De ez a része már máshova vezet...
Ha ezt megértettük, akkor térjünk vissza arra, amit a törtfüggvényről írtam.
Vahj ezen elv szerint az x=2 pontja a függvénynek (azaz a y=0,5) valóban közelebb van a nullához, mint az x=10.000 (azaz y=0,0001)? A közeledés nem pusztán relatív, úgy értem: önmagához képest értelmezhető? Hiszen a nulla és a függvény adott pontja közötti távolság ugyanúgy végtelen részre osztható, mint azt fentebb láttuk, legyen szó bármely pontról.
Vahj ezen elv szerint az x=2 pontja a függvénynek (azaz a y=0,5) valóban közelebb van a nullához, mint az x=10.000 (azaz y=0,0001)? A közeledés nem pusztán relatív, úgy értem: önmagához képest értelmezhető? Hiszen a nulla és a függvény adott pontja közötti távolság ugyanúgy végtelen részre osztható, mint azt fentebb láttuk, legyen szó bármely pontról.
Szókratész ezt úgy fogalmazza meg, hogy a bölcsesség olyan, mint az égbolt: mássz fel egy magas hegyre, s nem lettél hozzá közelebb.
Ez azt jelenti, hogy a tökéletességtől való távolságunk mindig végtelen marad, akármerre is haladunk. A tökéletességhez való közeledés, vagy az attól való távolodás csupán illúzió. Önmagunkhoz képest lehetünk többé vagy kevésbé birtokosai az abszolút értelemben vett "jó"-nak (ha egyáltalán létezik ilyen), de ahhoz valójában közelebb nem kerülhetünk.
Azonban van ennek egy másik következménye is...
Ha ezt megértjük, rájövünk arra, hogy a jó és a rossz csupán két ellentétes irányba mutató vektort jelöl, ugyanúgy, mint a számegyenesen a pozitív és a negatív.
Tehát egy adott pontot kijelölve az a pont, ami ettől a ponttól a nulla irányába következik, az jobb, mert a jó, a tökéletesség felé való irányban található. Míg az a pont, ami a kijelölt pontuktól a nulla vonatkozásában távolabb esik, az rosszabb, mert a jó, a tökéletesség-felé való iránnyal ellentétes irányban található.
Ha ezt megértjük, rájövünk arra, hogy a jó és a rossz csupán két ellentétes irányba mutató vektort jelöl, ugyanúgy, mint a számegyenesen a pozitív és a negatív.
Tehát egy adott pontot kijelölve az a pont, ami ettől a ponttól a nulla irányába következik, az jobb, mert a jó, a tökéletesség felé való irányban található. Míg az a pont, ami a kijelölt pontuktól a nulla vonatkozásában távolabb esik, az rosszabb, mert a jó, a tökéletesség-felé való iránnyal ellentétes irányban található.
Ez azt jelenti, hogy a jó és a rossz szigorúan relatív fogalmak és mindig attól függ, hogy a görbe melyik pontjához viszonyítunk. Adott pont a mögötte állóhoz képest lehet jobb, de az előtte állóhoz képest lehet rosszabb. Nem létezik olyan origó, ahonnan nézve az egyik irányba a görbe összes pontja rossznak, a másik irányba nézve pedig az összes pontja jónak minősíthető/definiálható.
Ez fogalompár ezt jelenti és semmi mást. Ezt a bölcsek is tudták.
Ez fogalompár ezt jelenti és semmi mást. Ezt a bölcsek is tudták.
Ha mindezen dolgokat felismertük, akkor rájövünk arra, hogy a jó és a rossz, a jobb és a rosszabb megítélése szubjektív és pusztán az emberi psziché kreatúrája.
A görbe pontjait önmagukkal tudjuk összehasonlítani ilyen módon, azonban a nullától való távolsága mindegyiknek ugyanannyi: végtelen.
Ezért mondják azt, hogy Isten nem személyválogató. Tökéletlen és tökéletlen között az Ő viszonylatában nézve különbség nincsen. A közelség vagy a távolság észlelete pusztán illúzió.
Ezért nincs értelme az erkölcsi versengéseknek ember és ember között (amellet, hogy eleve önellentmondás), valamint ezért nem tudtak a bölcsek gőgösek lenni.
Aki mindezt felismerte, képtelen nem-megbocsátó, nem-elfogadó lenni. Mert senki sincs közelebb a tökéletességhez a másiknál.
Ez a titka a bölcsek alázatának.
A görbe pontjait önmagukkal tudjuk összehasonlítani ilyen módon, azonban a nullától való távolsága mindegyiknek ugyanannyi: végtelen.
Ezért mondják azt, hogy Isten nem személyválogató. Tökéletlen és tökéletlen között az Ő viszonylatában nézve különbség nincsen. A közelség vagy a távolság észlelete pusztán illúzió.
Ezért nincs értelme az erkölcsi versengéseknek ember és ember között (amellet, hogy eleve önellentmondás), valamint ezért nem tudtak a bölcsek gőgösek lenni.
Aki mindezt felismerte, képtelen nem-megbocsátó, nem-elfogadó lenni. Mert senki sincs közelebb a tökéletességhez a másiknál.
Ez a titka a bölcsek alázatának.
Kelet és nyugat útja a tökéletességhez...
abban különbözik, hogy a keleti gondolkodásmód e téren úgymond introverzív, míg a nyugati extroverzív.
Ez azt jelenti, hogy a keleti szerzetes a dephoi-i értelemben vett önismeret útját tudatosan járja, ezzel felderítve, megértve és a tudatosság ernyője alá vonva pszichés struktúráit így folyamatait. Míg nyugat a külső "kegyelemben" bízik, Isten közvetlen beavatkozásában, aki - Avilai Szent Teréz megfogalmazásával élve - "képes megkötözni" a bennünk lévő struktúrákat, ha közlést kíván átadni nekünk. A nyugati vallásos gyakorlatok jellege éppen ezért erősen a mantrák hatásával operál, mellyel "átmossa" és felülírja belső asszociációs és gondolkodási folyamatainkat, hogy elménk képes legyen imádságban maradni.
Személy szerint azt gondolom, hogy a helyes út - mint általában - a két fél összeillesztésével rajzolódik ki, minthogy a két megközelítés parakonzisztens. Én azt gondolom, és aki a nyugati valamint keleti szentek lelkivilágát megismerte szintén láthatja, hogy a "szingularitást" fellelhetjük önerőnkből is, oda eljuthatunk a keleti úton. Ez az út odavezet, amit mind a keleti szerzetesek, mint Szent Pál "önmagunk kiüresítésének" nevez. Aztán pedig, hogy átkelünk-e a szingularitáson s elmerülünk-e a végtelenben, az már Isten kegyelme, ott mi már tehetetlenek vagyunk. Ez pedig a nyugati út.
Személy szerint azt gondolom, hogy a helyes út - mint általában - a két fél összeillesztésével rajzolódik ki, minthogy a két megközelítés parakonzisztens. Én azt gondolom, és aki a nyugati valamint keleti szentek lelkivilágát megismerte szintén láthatja, hogy a "szingularitást" fellelhetjük önerőnkből is, oda eljuthatunk a keleti úton. Ez az út odavezet, amit mind a keleti szerzetesek, mint Szent Pál "önmagunk kiüresítésének" nevez. Aztán pedig, hogy átkelünk-e a szingularitáson s elmerülünk-e a végtelenben, az már Isten kegyelme, ott mi már tehetetlenek vagyunk. Ez pedig a nyugati út.
Ezért a bölcsesség útjának alapja mind keleten, mind nyugaton nem más, mint a híres delphoi-i mondat: "ismerd meg önmagad".
Nicolaus Cusanus bíboros - A tudós tudatlanság
Avilai Nagy Szent Teréz - A tökéletesség útja
Platón - A lakoma
C. G. Jung - Pszichológiai kommentár a nagy felszabadulásról szóló tibeti könyvhöz
Nicolaus Cusanus bíboros - A vallások békéjéről
Lao Ce - Tao te king
dr. Popper Péter - Van ott valaki?
