Hogy mi az élet értelme arra választ senki sem tudhatja. Hogy miért?
Ahhoz ugyanis, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, pontosan kéne tudnunk és értenünk, hogy mi maga az élet. Ha ugyanis egy dolgot ismerünk és értünk, akkor tudjuk meghatározni, hogy mi célt szolgál a létezésben. Például, ha egy összeállított anyaghalmazt úgy nevezek el, hogy "szék", akkor az pontosan definiálja az adott anyaghalmaz célját és szerepét, s ezáltal az is megítélhető, hogy ennek megfelelően az adott anyaghalmaz jó-e vagy rossz-e funkcióiban.
Az élet fogalmának ilyen pontos definiálására azonban nincs elegendő mintánk, amit vizsgálhatnánk. Ahhoz értenünk kéne az élet pontos kialakulásának folyamatát (abiogenezis), valamint más kontextusokban is tudnunk kellene vizsgálni az általunk ismert életformákat, illetve más életformákkal összevetni őket (asztrobiológia).
Két megközelítés létezik:
Az egyik életfelfogás, amely az életet szigorúan a tapasztalható alapján definiálja - azaz, hogy az évmilliárdok alatt összeállt olyan molekula-kombináció, amelynek kémiai folyamatai egy körkörös, önmagát fenntartó láncreakciót hoztak létre - szerint az életnek nincs több célja annál, mint amit a valódi buddhista szerzetesek is felfogtak: végezni az anyagcseréinket, valamint minimálisra csökkenteni az ok-okozati sorozatra való hatásunkat. Nincs transzcendencia, nincs túlvilág, nincs abszolút értelemben vett szellemi cél. Olyanok vagyunk mi is, mint a planktonok, csupán szerkezetünk jóval összetettebb és ennél fogva az ingerület-feldolgozásaink is jóval összetettebbek ekképpen sokfélébbek.
(Az eredeti buddhizmus idáig jutott, s világképe nem ütközik sem a modern világképpel, sem a demarkációs kritériummal. Később a hinduk ezt nem tudták elfogadni, túl pesszimistának tartották, csakúgy mint a tudat megsemmisülését elképzelni és így azt felfogni nem képes emberek sem, ezért összemosták annak reinkarnációs, ezoterikus tanaival.)
A másik életfelfogás a vallásos válasz. Eszerint az élet az isteni entitás valamiféle teremténye, amely egyszerre létezhet az Isteni elv szerint (Világosság), valamint annak hiánya szerint (Sötétség). Eszerint az élet értelme az, hogy "Isten megdicsőüljön általunk és bennünk", ami lényegében azt jelenti, hogy lehetővé tegyük Istennek, hogy megsemmisítvén önmagunkat engedjük, hogy Ő egészen átjárja lényünket így meghódítva a létnek minden zugát. Ez természetesen sok ellentmondáshoz vezet és megannyi további kérdést vet fel, ahogy Ön is érezheti, kedves Olvasó.
Azt gondolom, hogy ha igaz az, hogy Isten maga a létezés, és nem pedig egyfajta középkorias entitásként fogjuk fel, az közös nevezője lehet ezen két megközelítésnek.
Mindenesetre én csupán annyit tudok erről a kérdésről, hogy értem, hogy nem tudom rá a választ, és azt is értem, hogy miért nem. Etikám az "élni és élni hagyni" elve, mely megadja de viszont is elvárja az egyén életének tiszteletben tartását. A választ azonban nem tudom, és jó okom van azt gondolni, hogy mint a "rendszer részei" soha meg sem tudhatjuk a pontos választ.
Viszont szívből ajánlom a Monty Python társulat "Élet értelme" című művét, amely éppen eme kérdésbe kalauzol el bennünket, bemutatván tudatunk otthonkeresésének groteszk és abszurd vonásait.
