Az emberek azért kedvelik jobban a sötétséget, mint a világosságot...

...mert a világosságban a lét csupán egyféleképpen tetszik: minden pontosan olyan, amilyen.
A sötétségben azonban az ember bármit kitalálhat, "teremthet" önmaga vágyai szerint.
Így hát kedvelni és keresni a világosságot (meg)birkózva önnön kényünk csábításával, érett, nemes lélekre vall, olyanra, aki az Igazságot keresi, 'melyen az egész lét alapul, s nem éri be illúziókkal, amelyek valójában csupán elménkben léteznek, s így az ürességbe vezetnek.

 Épp' ezért a világosságban való élet teljes önmagunkról való lemondást és az Igazságnak való tökéletes alárendelést követel. Vagy úgy is mondhatnánk: önmagunk halálát, majd feltámadását.
Így születnek a szentek.
Sok erő és bizonyos fajta érettség szükséges hozzá... de ha ehhez a benső újjászületéshez el nem is jutunk, legalább törekedjünk kiművelni magunkban a valóság, az Igazság iránti tiszteletet, s egyre inkább (f)elismerni illúzióinkról, hogy azok csupán illúziók.
 Paradox módon csak is az elménk effajta, a lét valódi alapelvének való alárendelésével nyerhetünk igazi szabadságot.

...ám idővel megértjük majd, hogy nem is annyira paradox ez

Hol van az Isten?

   Nemrégiben egy gyermek megkérdezte tőlem, hogy hol van az Isten, hova képzelje el Őt, miközben imádkozik.
Tán az égben van? Vagy a levegőben? Vagy ott áll láthatatlanul előtte?
Nehéz kérdés ez. Ám akkor, abban a pillanatban elfogott az ihlet (tán elmém rejtett mélységeiből, vagy tán a Szentlélek által, ki tudja...), és ekképpen magyaráztam neki:
- Kérlek, hunyd le a szemeidet!
Lehunyta.
- Most kérlek, képzelj egy szobát, egy ágyat s mellette egy imádkozó kisfiút. Szemléld ezt a jelenetet, szemléld, ahogy imádkozik, szemléld apró termetét, mozdulatait!
Némi csend után folytattam.
- Most megkérdezlek téged: hol vagy te?
- Hát... ööö... kicsit a szoba sarkából figyelem őt... - felelte tétován.
- Nem, nem így értem - szóltam közbe - hanem, hol vagy te, aki mindezt elképzeled? A te egész valód?
- Ja, én?! Sehol. Ez a kép énbennem van.
- Nagyon szépen feleltél. - mosolyogtam - Te elképzelted azt a kisfiút és a szobát... "megteremtetted", ha úgy tetszik. S így, amiképp' a szoba és a kisfiú benned létezik, ugyanígy létezünk mi is az egész világegyetemmel együtt az Istenben. S amiképp' te nem egyszerűen csak szemlélted őt, vagy hallgattad az imáját, hanem teremtetted őt a képzeleteddel, minden mozdulatát pillanatról-pillanatra, és tudtad az imáját, hasonlóképpen teremt és ismer téged is az Isten, s nem vagy Tőle elválasztható. Te benne élsz, s Ő tebenned. S ez így lesz, amíg csak te is így akarod.
- Hát persze, hogy így akarom! - mosolygott a gyermek.
Eztán csöndes békében hallgattunk, ahogy a vonat tovább robogott velünk az alkonyi fényben.


A kényszeres, önhitten kételkedő, tekintélyelvű vallásosoknak: Hippói Szent Ágoston ugyanezzel a hasonlattal festi le az Isten és az Isteni Ige egységét, hogy miképp az elménkben is pl. az egy választott objektumra való gondolás nem válik el sem az objektum elménkben való megjelenésétől, sem magától az elképzelőtől, ugyanígy az Isteni akarat és a megtörténés is egy és ugyanaz, és a Teremtőben történik.

Kolostori anekdoták No.1

- Mester, mondd kérlek, annyi teendő közül honnét tudhatom, hogy melyik az, amelyet igazán meg kell tennem?
- Azt kell megtenned, amelyikhez a legkevésbé fűlik a fogad.